Sötét mély meredélyen
Egy kevély seregély
Szikla ormán, fekete éjben
Nyugodni tér
Bár aludni fél
A fényes napot várva
De mégis
Fejéhez érintve szárnya
Álma ólom súlya
Magába rántja
Megállapodik
S álmodik
Szívvel, lélekkel élj, hogy
szépen csendben révbe érj
Érints meg szelíden lágyan, hogy
Számomra ne számokban számolva
Sokat érj
Ám ne remélj szépet és jót
Csak néhány kimondott kibomló
Lelkedhez simuló őszinte szót
Jó tett helyébe jót vársz
Ne várj semmit, megkapod úgy is
Mi neked jár
Megkapó tekintetek kereszttüzében élni
Elégni jó
Szó, szó, szó
Szó, szót követ
Követ senkire ne vess
Inkább nevess
Rá
Rád, ha nem vagy következetes,
kenyeret hánynak kik a kőre,
s nem kenyérre vágynak
Kérem a következőt, a nem követelőt
A kérőt, megkérőt, megtérőt, megköszönőt
Kérem, én nem kértem,
kaptam, hát elfogadtam
Szél, széles, szeles
Ki szelet vet, széles vihart arat
Széles szélben törik,
vagy erősödik az akarat
Ez tán a cél, hogy acéllá edződjön
Aki nem pépes, az, ki erősödni képes
Persze ez csak egy képletes,
képpé formált kísérlet
Ki nem képes rá, hogy
megértse képtelen képletem
Hát kérem, leléphet
Ebből az egész sületlenségből
úgy sem sül ki semmi,
csak a sületlen bodag marad
Csak ennyi!

2010. május 21.

/átgyúrva: 2011. május 19.

2014. augusztus 27./

Zsezse60